Főoldal > Színház > Pécsi Szabadtéri Játékok 2013

Pécsi Szabadtéri Játékok 2013

Pécsi Szabadtéri Játékok 2013

Helyszín: Pécsi Nyári Színház
Dátum: 2013 nyarán

JEGYVÁSÁRLÁS

Tizenhat produkcióval, köztük néptánccal, balettel, klasszikus művekkel, operettel és koncertekkel várja a közönséget a Pécsi Nyári Színház június 15. és augusztus 11. között a baranyai megyeszékhelyen.

Vidákovics Szláven, a Pécsi Horvát Színház igazgatója, a nyári játékok főszervezője a csütörtökön, Pécsen tartott programismertető sajtótájékoztatón elmondta, hogy az 1978-ban indult kulturális eseménysorozat az Anna udvarban és a Káptalan utcai szabadtéri színpadon harminc este ígér tartalmas kikapcsolódást, szórakozást.

Kiemelte, hogy a nyári színház három saját produkcióval jelentkezik: A jó, a rossz és a colos című vadnyugati táncbohózatot önállóan, a Móricz Zsigmond regényéből készült Úri murit a Janus Egyetemi Színházzal, a Rideg Sándor és Tímár Péter Indul a bakterház című bohózatát a Pécsi Nemzeti Színházzal közösen mutatják be.

A teátrumi programok sorában szerepel az Orlai Produkciós Iroda előadása, Závada Pál Jadviga párnája című zenés színpadi játéka, a Bánfalvy Stúdió Szabó Magda Abigél című művének színpadi adaptációjával vendégszerepel, a Fogi Színház - B. Bulvárszínház pedig Marc Camoletti Négy férfi egy gatyában című zenés vígjátékát hozza el Pécsre.

Zágon István, Mohácsi István és Mohácsi János Hippolyt című darabját szintén az Orlai Produkciós Iroda, Raymond Queneau Stílusgyakorlatok című alkotását pedig a Stílusgyakornokok előadásában láthatják az érdeklődők.

Vidákovics Szláven elmondta: a táncok kedvelőit az Aldebaran Kompánia és a Netz Táncprodukció Fabula Rasa című flamenco-estjére, a De Cobre együttes Roma-magyar flamenco fúzió című előadására, Gyenis Boglárka, valamint az Oriental Fusionett A női szépség tánca, továbbá a Baranya Táncegyüttes Néptáncszínház című estjére várják.

A Hungaroperett Az operett csillagok éjszakája című produkcióval jelentkezik, Vári Éva egy egész estét szentel Édith Piafnak, koncertet ad Pécsen Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán, valamint a Vujicsics Együttes.

Forrás: MTI

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top